2010. június 1., kedd

Macska a virágok között




Már említettem Tyutyut, becses nevén Titit, az Öcsém macskáját, aki történtesen vele egy napon ünnepli a szülinapját :)
Mi nem vagyunk valami nagy haverok, nagy kegy a részéről, ha a saját szobámba beenged, jó, mondjuk már nem lakom ott, tehát végülis ő csak fenntartja a szobámat, ne álljon már ott üresen. Nem mellékesen, onnan nyílik a legjobb kilátás, ami egy macsek számára nem utolsó szempont. Ugye.

Látjátok ezt a megvető tekintetet? Nagyon tudja magáról, hogy milyen szép.


Anyu szülinapján a lila akác már javában virágzott az udvaron, ezek a képek szülinapi brunch után készültek.


Pacsi. Ez a nagy kéz az Öcsémé :)

És ne feledkezzünk meg Turbó kutyáról, aki puli és eleinte nem igazán értettük, miért kapta a keresztségben a Turbó nevet. Nem mi vagyunk az első gazdái, nagymamámék kapták Mama bátyjától, szeretett Bogi kutyusuk hiányát pótlandó. Mamáék költözését követően Anyuékhoz vándorolt a kutyus, láthatóan nagyon elégedett a felelősségteljes munkájával, bár időnként mondhatni elég lusta a lelkem. De nem lehet rá haragudni, sőt, ő mindig megítél magának egy-egy jutalomfalatot minden sikeres ugatás-szaladgálás után :)
Mikor aztán találkoztunk az őt felnevelő puli családdal, megértettük, hogy közöttük ő valóban turbó lehetett. Ugyanis mikor megleptük Pali bátyját egy igen szép kerek szülinap alkalmából (kb. 30-an), a "házőrzőktől" csak egy unott fejemelést kaptunk. Mondjuk, ahhoz, hogy a házba bejussunk, át kellett lépni rajtuk, szóval végülis őrizték a házat - álmukban. De legalább nem zavarták meg a meglepit :)

Turbó itt éppen azt szeretné, ha a hasát vakargatnánk, amit elégedett morgással nyugtáz.



És Turbó kutya tavaly a nyári, már növőfélben lévő frizurájával. Nagyon szívbemarkolóan tud nézni :)



Ja, és láttatok már olyan macskát, amelyik nem issza meg a tejet? És olyan kutyát, amelyik hat évesen is a vacsit követően langyos tejecskét kér a nyugodt alvás érdekében? Higgyétek el, láttatok. Az imént. :)


11 megjegyzés:

  1. Én láttam! A kutyám is jobban szereti a tejet, mint a macskák. Nagyon helyes Turbó és a macsek is:)

    VálaszTörlés
  2. Édes pofák ezek az állatkák, nem? Nekünk ő az első tejlefetyelő kutyusunk, pedig sok különc volt már! Nagyon szép Bűbájosod cicád van!

    VálaszTörlés
  3. Szia! Valami zűrzavar van, mert az előző két bejegyzést megkaptam mail-ben jóváhagyásra. A limarapeksege@gmail.com mail címre :(((

    VálaszTörlés
  4. Igen, én is megkaptam, Limaráét is. Már kérdezni akartam, hogy csinálod, ha bejegyzést írok máshoz, arról is és a válaszról is kapok értesítést mail-ben.

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok! Hű, nem tudom, ez hogy lehet...nem haragudjatok, nem direkt, illetve manuálisan nem én csinálom! Megnézem a beállításaimat, bár nem tudom, mit állíthattam el...

    VálaszTörlés
  6. Nem haragszom, dehogy, csak nem akarok még véletlenül sem személyes üzeneteidbe nyúlni, azért szóltam:)))

    VálaszTörlés
  7. Dehogy haragszom, de ezt a bejegyzésedet is megkaptam:) Csak fura:)

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok! Bocsánat mindenkitől, tényleg nem tudom, mi lehet a baj. A e-mail fiókomban semmi nyoma, hogy bármi is kiment volna tőlem. Még furcsább, hogy nemisbékával csak e-maileztünk eddig... És mióta kaptok tőlem értesítést?? Nem lehet, hogy az eső eláztatta a G-mail agyát??? Másnál is előfordult már ilyen? Vagy csak én vagyok ilyen béna?

    VálaszTörlés
  9. Erről most nem jött mail. Lehet magától rendeződik, ne aggódj.

    Amikor az első bejegyzést írtam ehhez a posthoz, arról is kaptam értesítést, és a válaszodról is. Azt hittem ez egy új szolgáltatás. De aztán Limaráét is megkaptam.

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok! Nem lehet, hogy rendszeres olvasóként valami alapbeállítást kéne módosítani? De akkor mindenkinek meg kéne kapnia...És akkor miért kapta meg nemisbéka?? Ráadásul nálam semmi nyoma - jó, nem vagyok informatikus :) Sofia, köszönöm a bíztatást! Szép napot kívánok nektek és köszi a türelmet!

    VálaszTörlés