Cseresznyés pohárkrém

Íme, az első cseresznyés recept a blogon!

Persze, a maradékfelhasználás jegyében készült, így az említett gyümölcs cseresznyebefőttként képviseli magát, de akkor is.

De ne aggódjatok, nem csak ennyi a sztori :)

Történt ugyanis, hogy a Férj leállított a szokásos hétvégi sütisütésről. Megtiltotta. Sőt, kérésére most könnyebb ételek kerülnek az asztalra, szóval készülünk a bikiniszezonra :)

Bár a sütésmegszorítás kicsit érzékenyen érintett, mivel nekem maga a süti megsütése az igazi élmény és az a látvány, ahogy a Férj elfogyasztja. Az íz már csak kellemes mellékhatás :)

De ha egyszer nem szabad, akkor ok, alkalmazkodom. Egy ideig. Aztán ha nem jön be, megyek a saját fejem után (tipikus Bika, ugyebár). Szóval, nincs sütés. Nehéz lesz, hiszen általában a hétvége mindkét napján sütöttem!

Nos, találkoztam egy megbontott Mama-féle cseresznyebefőttel a hűtőben. Azért kezdtem meg, mert Meggyes-túrós pitét sütöttem a Férj-nek, csak időközben rájöttem, hogy az cseresznye. Ez most ugye ugrott. Oké, csatlakozott hozzá egy nagy adag joghurt..hmm, réteges pohárkrém! Namármost, mivel érjem el a megfelelő állagot? Nem volt túl nagy a választék, zselatinom  és tortazselém volt otthon. A zselatinnal nem vagyunk túl nagy haverok, mióta a suliban Anyagismeretből részletesen tanultunk róla, miből készül. Kész horror. De nem volt más választás, nulladik változatnak megteszi. Aztán majd lehet finomítani.

Hozzávalók:

1 tasak zselatin
450 g natúr joghurt
méz

1 tasak tortazselé
2,5 dl cseresznyelé a befőttből
ízlés szerint méz
cseresznyeszemek

Szóval, a tasaknyi zselatin a leírás szerint fél liter folyadékhoz elég. Biztosra akartam menni, ezért 450 g joghurttal (nagy doboznyi) próbáltam ki. A zselatint elkevertem a 4 ek vízzel, hozzákevertem a joghurtot, 1 púpos evőkanál virágmézet és alacsony lángon kevergetve megmelegítettem. Félretettem kicsit hűlni, időnként átkevertem, hogy ne legyen csomós.

Közben a tortazselét egy másik edénybe öntöttem, elkevertem az előírt mennyiségű vízzel, majd hozzáadtam 2,5 dl cseresznyelevet. Ezt nem édesítettem tovább, bár a Férj szerint lehetett volna még. Összemelegítettem, félretettem hűlni, ezt is kevergettem, bár nem voltam olyan elégedett vele, mint a joghurtos résszel.

Kinéztem a tálkákat és poharakat, amibe rétegezem a krémet, rátettem őket egy tálcára. Így nem fogdosom  meg a poharakat és könnyebben mozgathatók a hűtőbe való ki-bepakolás során. Közben kevergetem a krémeket, majd mikor eléggé kihűltek, elkezdtek sűrűsödni, de még csorgathatók, akkor magamhoz veszem a formákat. Evőkanállal először egy ujjnyi vastag joghurtos krémet rétegezek és megvárom, míg megdermed. Ha nehezen megy, beteszem a hűtőbe. Ezt követően jöhet a gyümölcsös réteg, igény szerint vékonyabb vagy vastagabb rétegben. Ez már hamarabb dermed, innentől gyorsan kell dolgozni. Ha szeretnénk, a gyümölcsös zselérétegre szórhatunk a cseresznyéből is, ekkor azonban nem lesznek olyan szép egyenletesek a rétegeink, főleg kicsi formában. Ha a gyümölcszselé kocsonyásodik, egy kicsit melegíthetünk rajta, míg újra folyékonnyá válik. Ekkor azonban kevergetve hűtsük egy kicsit, mielőtt a már kihűlt krémre öntenénk. Folytatom a rétegezést, amíg van krémem, formám és türelmem. A képet elnézve, nem tartott sokáig :) De csak azért, mert nagyobb formákat is használtam, és így gyorsan elfogyott a krém.

A tetejére joghurtos réteg került, majd a hűtőbe vándorolt.

Tálalás előtt kivettem a hűtőből és cseresznyeszemekkel díszítettem. Kellemesen hűs, nem túl édes, kiérezni a joghurtot a krémből, a gyümölcsös rész pedig a plusz édesítés hiánya miatt kissé fanyar lett. A Férj örömmel kanalazta szombaton ebéd után, de aztán megegyeztünk, hogy ez az én desszertem lesz.

Friss cseresznyével is ki fogom próbálni és azt hiszem, málnával is nyerő lehet, de akár lekvárral is lehetne kísérletezni. Igazi hűsítő, diétás, nyári nyalánkság.

Egészségetekre!

Rakott cukkini

Az úgy kezdődött, hogy a Férj rakott zöldbabot kért. Persze, zöldbabot, áprilisban. Fagyasztott zöldbabom sem volt, viszont lapult a hűtőben egy szép cukkini. Darált pulykahússal és salátával, gondoltam reform ebédet csinálok szombatra. Megkaptam a felhatalmazást, bár kissé kételkedett a végeredményben.

A rakott zöldbabbal az a baj, hogy a Mamám által készített egyszerűen utánozhatatlan - ez lett az első számú kedvenc a Férjnél, és ilyen etalont nem egyszerű reprodukálni. Továbbá szerintem melós, mert külön megfőzöm a rizst, megpirítom a húst, előfőzöm a zöldbabot és utána még a sütőt is be kell gyújtani, szóval marad egy csomó mosatlan utána.

Nem baj, mivel úgysem süthetek, legalább a főétel olyan legyen, hogy begyújthassam a sütőt :)

Hozzávalók:

kb. 30 dkg rizs

víz

zöldségpép (házi vegeta)

fél kiló sovány pulyka darálthús

2 közepes szál sárgarépa

1 kicsi, de erős hagyma

só, bors

bazsalikom

1 közepes méretű zsenge cukkini

10 dkg trappista sajt

1 golyó mozzarella

ízlés szerint kéksajt (kb. 1 ek-nyi)

A kedvenc serpenyőmben elkészítem a rizst. Kevés olajon megpirítom a szemeket, felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel, só és ízesítők helyett Mama-féle házi vegetát, vagyis sóval tartósított zöldségpépet teszek hozzá és lefedem. Közben épp azon gondolkodtam, mi is legyen a desszert és főztem egy teát, úgyhogy nagyjából el is gondolkodtam a rizsfőzésnyi időt. A kész, zöldségektől szép zöld rizst átszedem egy szögletes jénaiba. Itt kiderült, hogy kicsit többet számoltam, ezért kijött még egy kerek kerámiaformányi adag is. A felszabadult serpenyőben megpárolok egy kis fej döbröközi hagymát - a méregerős fajtából -, hozzáadom a vékony csíkokra vágott répát, majd rádobom a sovány pulyka darálthúst. Pirítgatom, mikor a hús színe megváltozik, lefedem és összepárolom. Mikor majdnem kész, ízesítem sóval-borssal-bazsalikommal. Rászedem a rizsre - csak a szögletes jénaira lett elég - és szépen kirakom a felkarikázott cukkinival. Mivel még zsenge, nem kell meghámozni, igazi jolly-joker alapanyag! Megszórom sóval, saját szárított bazsalikommal és sajtot reszelek rá (trappista), valamint rátépkedek egy mozzarellát. A maradék rizst is befedem cukkinival, erre kéksajt is kerül a többi mellé.

Betolom a 170°-os sütőbe (légkeverésen) és 15 perc alatt rásütöm a sajtot.

Hozzá friss újhagymás zöldsalátát ettünk citromos olívaolajjal és balzsamecettel.

 

A rakott zöldbab ezentúl is a Mamáé lesz, de ezennel a Rakott cukkini bekerült a light repertoáromba :)

Jó étvágyat kívánok!

Majdnem Milliomos szelet

Először a Csokoládé - 600 recept c. sütiskönyvben találkoztam a Milliomos szelettel, majd néhány oldallal arrébb szinte ugyanaz a kép fogadott, feleannyi mennyiségekkel, Csokis-karamellás kocka címszó alatt. Aztán végiglapoztam az egész könyvet és szomorúan tapasztaltam, hogy az a 600 recept bizony inkább csak 300, de az is olyan, hogy kevés újat tud mutatni és ami újdonság, az sem feltétlenül jó. De azért bátor voltam és megsütöttem a Milliomos szelet néven futót. Ezt követően megfogadtam, hogy ez alapján soha többet nem készítek ilyet, de aztán kiderült, velem volt a baj, illetve a felhasznált alapanyaggal. Ugyanis ennek a sütinek az a lényege, hogy egy pőrén megsütött barnacukros majdnem omlóstészta alapra karamellszósz majd csokiréteg kerül, amit jó sok dermedés után szépen lehet szeletelni, nem mellesleg pedig észbontóan finom. Aki még nem próbálkozott vele, de szereti a Twix-et, annak mindenképp ajánlom, tekintve, hogy ízre kb. ugyanaz, a tészta puhább és több karamell, illetve csoki van benne, úgyhogy rossz nem lehet. Az én első próbálkozásom mérlege ez volt: száraz tészta, a sűrített tej nem akart besűrűsödni, ezért "normál" karamellel próbálkoztam, majd azt szószosítottam a másik doboz sűrített tejjel, fokozatosan adagolva, így aztán jóval kevesebb került bele, és ezért kevés lett a szósz, illetve nekem a megadott csokimennyiség is kevés lett, de ezt midőn rákentem a sütire, nem láttam és hát ugye, bízunk a receptben. Aha, na jó, akkor ezek után maradnak az ösztönök. A szeletelés, pontosabban tördelés-nyiszitelés után szemügyre vettem ezt a kis gnómot és elborzadtam.  Az eredmény egy klasszikus ronda, de finom süti lett, a rondasága szerencsére senkit nem riasztott meg, pillanatok alatt elfogyott a munkahelyemen és kértek még. Na, arra várhattok, gondoltam, hiszen az ilyesfajta kudarcokat úgy dolgozom fel, hogy jól kidühöngöm magam, az illető könyvet/újságot/egyebet mellőzöm egy időre, amíg megenyhülök, majd a jól elraktározott lehetséges hibákat elemezve addig kísérletezem, míg az eredmény olyan nem lesz, amilyennek szerintem lennie kellene.

Eljött ez a kísérletezős szakasz, mivel úgy gondoltam, amiért a kolléganők gondolnak rám, az a minimum, hogy sütök nekik még egy ilyet - ha már kérték. Szóval, nekiálltam a másiknak, a Csokis-karamellás kockának, aminél a tészta kicsit más, kevesebb süti is lesz belőle, de úgy gondoltam, ez esetben ez nem gond, mivel csak hárman-négyen esszük és bár rájuk férne, nem akarok én mindenkit felhízlalni :) A sűrített tejet mellőztem, tejszínnel próbálkoztam és a cukor helyett javarészt mézzel, aminek egyik okát már említettem, másrészről pedig a barnacukromat a hétvégén feláldoztam a Kakaós habcsóktortáért, egy névnapos ugyebár megérdemli az ilyen áldozatokat :) A tészta a Milliomos szelettel ellentétben zabpelyhes, ezért is gondoltam, hogy jó lesz. Aztán az a piszok molycsalád - amiről már azt hittem, kiírtottam, de sajnos valószínűleg csak téli álmot aludtak - keresztülhúzta a számításaimat, úgyhogy helyette zabkorpát használtam.

Mivel már annyit változtattam rajta, hogya könyv metodikája alapján ez már egy új recept de még mindig nem tökéletes, mert nem tudom szépen szeletelni, ezért elneveztem

Közalkalmazott-szeletnek (ami köztudottan nem milliomos)

Hozzávalók:

A tésztához:

100 g puha margarin

125 g liszt

20 g zabkorpa

25 g barnacukor

30 g virágméz

A karamellszószhoz:

200 g habtejszín (min. 30%-os, zsírszegény főzőtejszínnel ne próbálkozzatok)

40 g virágméz

50 g margarin

A csokihoz:

100 g tejcsokoládé

25 g étcsokoládé (nem csak az íze, hanem a textúrája miatt is)

A tésztához valókat gyorsan összegyúrjuk, belesimítjuk egy sütőpapírral bélelt tepsibe vagy sütőformába, nagyjából A5-ös méretű lesz, tehát kb. 20x13-15 cm. Nekem nincs ilyen kicsi formám, ezért a sütőpapírral képeztem az egyik oldalát a tepsiben. A tészta egyébként olyan, mint a vizes homok, megtartja magát, úgyhogy ez nem gond. 160°-on, légkeverésen sütöttem 10 percet - de tudjátok, az enyém gyorsan süt. A teteje aranybarna, de látszik rajta, hogy nem száraz, érdemes rákukkantani. Ha mégis kiszárad, ráfoghatjátok, hogy a Twix is ilyen :)

Közben összemelegítem a karamellszószhoz valókat. Kevergetem és mondogatom neki, hogy sűrűsödjön. Nem kell megijedni, ehhez idő kell. Ha tubusos, pláne cukrozott sűrített tejjel dolgoztok, hamarabb készen lesz, viszont ha tejszínesen, mint én, vagy Lidl-ben vett sűrített tejet használtok, akkor jóval tovább tart, de gondoljatok arra, hogy a dulce de leche is így indul és mégis milyen jó lesz a végére. Szóval, megéri várni. Vagy készíthettek először karamellt (víz és kevergetés nélkül), majd hozzá a margarin (ha vajatok van, ehhez megéri bevetni de vigyázz! fröcsköl és prüszköl), amikor azt is el tudtad keverni benne, jöhet apránként a tejszín vagy a híg, tejsűrűségű (!) sűrített tej. Így egy kicsit többb mindenre kell figyelni, de füstösebb, karamelles ízt kaptok. Viszont ehhez cukor kell, a méz nem jó.

A tésztát már rég kivettem, mikor még javában mantráztam a szószt. De közben lehet táncolni vagy világmegváltó beszélgetést folytatni életünk párjával :) Csak ne hagyjuk magára, mert megsértődik és odakap. Mármint a szósz. De végre az is kezd alakulni és olyan színre váltani, ami nekem tetszik, tejkaramella színű és ízű lesz :) De akkor még egy kicsit hagyjátok sűrűsödni, mert ha olyan türelmetlenek vagytok, mint én, akkor ti sem tudjátok majd szépen szeletelni a sütit. Ellenben kinyalogathatjátok a tejkaramellás lábost, ahogy mi tettük - itt kérem, van választási lehetőség, nem szigorú a recept :) Ha ez megvan, akkor a süti is nagyjából kihűlt, tehát ráönthetem a szószt és szépen elsimítom. Nem nagyon kell vele dolgozni, mert szépen terül, de sűrű annyira, hogy megtartsa a formáját. Azért itt jó szolgálatot tesz a sütőpapír-perem. Ezt most szépen megvárjuk, míg megdermed. Ez kb. 1-2 óra. Ha ezt nem várjátok ki, összefolyhat a csoki a szósszal, ami az ízén persze nem változtat, de még mindig ronda marad. Hűtőbe is tehetitek, de vegyétek ki, mikor a csokit kezditek olvasztani, hogy ne legyen olyan hideg, mert kicsapja a csokit vagy a pára miatt a karamell ledobja majd magáról és ismét elcsúszik a két réteg.

A csoki olvasztását vízgőz fölött végeztem, erről órákat tudnék mesélni, de majd talán máskor. A vízgőz akkor jó, ha azt éppen csak bugyogó víz képezi és a csokit tartalmazó edény alja nem érintkezik a vízzel, csak a gőzzel. Így nem főzzük, hanem melegítjük a csokit. Közben folyamatosan kevergetjük. Mikor már majdnem minden csokidarabka, vagy pasztilla elolvadt, lezárjuk a tüzet, és folytatjuk a keverést addig, míg a csoki hűlni és újból sűrűsödni nem kezd. Kicsit magára hagyjuk a gőzben, pár percenként átkeverjük. Mikor még meleg és sűrűn folyós lesz az állaga, rákenjük a karamellszószra és elsimítjuk. Ha gondoljuk, a kanállal, spatulával vagy villával különféle alakzatokat, mintákat rajzolhatunk bele vagy teljesen simára húzzuk a tetejét. Ha egyenletesek a rétegeink, akkor fog a legszebben mutatni - szerintem.

De az enyém nem ilyen lett, nem vártam ki a kellő időt (egy óra nem elég) és a hűtő is csak ma jutott eszembe. Hiába, ha az ember lánya este hétkor még nem tudja, hogy mit is süssön, de a sütő már megy és fél tízkor aludni akar menni, akkor bizony nem mindig tökéletes az eredmény. Legközelebb azt hiszem én is követem majd a saját tanácsaimat és bevetem a hűtőt...

Az ízére viszont nem volt panasz és mivel a lányok igazán rendesek, a kinézetre sem panaszkodtak - igazából ahogy láttam, olyan gyorsan tüntették el, hogy nem nagyon volt idejük nézegetni :) Vagy tévedek? :)
Nem is tudtam fényképezni, csak a maradékot meg a széleket...

És hogy miért lett a neve közalkalmazott-szelet? A munkahelyemen az egyik vezető szerint azért esik délután négykor az eső, mert az közalkalmazotti eső (fél ötig dolgozunk, akkor még bőven ki szokott tartani), szóval hogy jól elázzunk. Hát, kb. ezért. Mert megérdemeljük (inkább, mint az esőt).

Jó étvágyat!

Cukkinis villámlepény

Méghozzá azért villám, mert

1) bolti levelestésztából készült
2) villámgyorsan rápakoltam, amit találtam a hűtőben
3) kb. ugyanilyen gyorsan megsült
4) villámgyorsan el tűnt - volna, ha nem pakolok magamnak belőle a mai ebédhez a Sültpaprikaleves mellé :)

Hogy recept van-e?
Hát, ha ezt annak lehet nevezni...inkább leírom, nálam pontosan mit jelentett ez a bizonyos lepény.

fél csomag friss levelestészta
kb. 15 dkg cukkini
1/2 golyó mozzarella
néhány késhegynyi érett gorgonzola
kb. 15 szem paprikával töltött olívabogyó
löttyintésnyi olívaolaj
kb. ugyanennyi tejszín
só
kakukkfű

A sütőt előmelegítem légkeverés 160°-ra. A levelestésztát ráfektetem egy tepsire, a széleit összecsípem, hogy legyen egy kis pereme. Ha fagyasztott, kiengedett tésztát használnék, lehet, hogy nem nyújtanám ki ennyire.
A cukkinit félbevágom, félkarikákra szelem és szépen lehelyezem a tésztán. Megsózom, megszórom kakukkfűvel (és önuralmat gyakorolok, hogy ne borsozzam is meg). Az olívabogyókat felkarikázom, néhány szemet csak úgy elfogyasztok, a maradékokat a cukkindarabok közé teszem, majd a fél mozzarellát rátépkedem, elhelyezek néhány meglepi gorgonzola-darabkát közöttük, meglocsolom olívaolajjal és megpöttyözöm némi tejszínnel. Betolom a meleg sütőbe és 10-12 percig sütöm, míg a szélei megpirulnak, az egész kicsit megemelkedik és a sajt aranylóra olvadt-sült a tetején. Ebből az adagból négy szép szelet lesz.

Ismét önuralmat gyakorolok és nem falom fel az egészet. Ha kihűlt, lehet szeletelni, elrakni másnapra vagy felfalni egy pohár bor kíséretében. Nálam a másnapi ebédnél a Sültpaprika levest kísérte a pirítóshoz képest királynői módon.

Az alapötletet mindenféle guszta feltétekkel láttam már Dolce Vitánál, Lilafügénél és még biztosan egy csomó helyen fent van. Köszönet nekik!

Jó étvágyat kívánok!

Balerina desszert

És hogy mi volt a "torta" amit megemlítettem? Nos, életem első pavlovája, ami most már biztosan nem az utolsó lesz.

A recepthez Jamie Oliver meringue-jét és Dolce Vita csokis pavlováját vettem alapul, ezek keresztezéséből és a hűtőm készleteiből készült az alábbi:

Kakaós habcsóktorta - vagy pavlova - vagy meringue - whatever

Hozzávalók:
3 tojásfehérje

200 g füstös barnacukor

2 ek kakaópor

csipet só

1 ek keményítő

1 ek balzsamecet

A tetejére

20 dkg habtejszín

kakaópor

csokireszelék

A sütőt előmelegítem 130°-ra, légkeverésen. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kézimixerrel félkeményre felverem, hozzáadom két-három részletben a barnacukrot. Jó sokáig, 6-7 percig dolgozom vele, amíg sűrű, tömény masszát nem kapok, amelyben már nem ropog a cukor, sőt barna színéből is átad a habnak. Ekkor hozzáadom a kakaóval elkevert keményítőt. Én itt leállítottam a gépet és először gyorsan elkevertem a krémben a porokat, mert különben jól pofáncsapott volna és akkor én lettem volna kakaós, nem pedig a pavlova. Egyébként többek között ezért hordok kötényt is. A kakaó után jöhet a balzsamecet, ami elvileg lehet bármilyen más ecet is, de én úgy gondoltam, szeretni fogják egymást a kakaóval, úgyhogy nálam ez került bele. Legközelebb több kakaót teszek bele, talán kétszer ennyit is. Az ünnepelt viszont inkább tejcsoki-párti, ezért természetesen az ő ízlését tartottam szem előtt.

Sütőpapírra simítottam a masszát spatula - vagy kanál - segítségével, próbáltam kör alakot formázni, kevés sikerrel. A csúcsok viszont kvázi maguktól formálódtak.

A meleg sütőbe toltam és 45 percet sütöttem, ekkorra szépen megrepedezett - állítólag pont ilyennek kellett lennie - és a repedéseken keresztül nagyszerűen lehetett látni, hogy a belseje még ragacsos de már kezdi tartani a formáját, kívül pedig igazi habcsókosan ropogós. Érdemes ránézni, mert úgy vettem észre, az én sütőm gyorsabban süt, úgyhogy lehet, hogy tovább fog tartani. Általában egy órát írnak a szakik, akik értenek hozzá, és kifejezetten NEM légkeverésen, de én tudtam, hogy a húst is meg akarom sütni, szóval maradt a fenti verzió. Fél óra után a hús is csatlakozott és lehet, hogy az alacsony hőfoknak köszönhetően, de végülis nem lett fokhagymaszagú :) És hopp - megint elkövettem egy hibát - mert kinyitottam a sütőt...állítólag nem szabadott volna, de mivel nincs viszonyítási alapom, nem tudom, ettől rosszabb lett-e...majd legközelebb igyekszem úgy csinálni, ahogy a nagykönyvben meg van írva, bár kétlem, hogy lehet ezt még fokozni, de ilyenkor általában bebizonyosodik, hogy igenis lehet, méghozzá jelentősen.

A habcsóktortát kivettem a sütőből és hűlni hagytam. Mikor teljesen kihűlt és visszaérkeztünk az ebéd utáni sétáról, felvertem félkeményre a tejszínhabot egy kevés édesítővel (talán ez is furcsa lehet, de ha nem muszáj, igyekszem kihagyni vagy csökkenteni a cukor mennyiségét, pl. mézet vagy édesítőt használok, kis mennyiségben. Itt tudtam, hogy nem kell teljesen keményre verni a habot, ergo nincs szükség a cukor tömegnövelő-és megtartó erejére, másra meg szerintem úgyse nagyon jó, szóval, jó lesz az édesítő is, csak vigyázni kell, hogy ne adagoljuk túl), rákanalaztam a habcsókra - ami időközben kissé összesett, de nem annyira, mint pl. egy felfújt - megszórtam kakaóval és egy kis csokireszelékkel és nagy büszkén bevittem életem párjának!

A gyerekkorunkból jól ismert tömény cukros, ehetetlenül kemény, fogba beleragadós habcsóktól eltérően ez finoman édes, a tejszínhabtól lágy és simogatóan érzéki lesz, ráadásul nagyon izgalmas is, mivel találkozunk ropogós, ragacsosan félkemény és lágy résszel is...hmmm, mennyei! Egyöntetűen szenzációs!!! Gyorsan elképzeltük, milyen csodás nyarunk lesz, ha friss gyümölcsökkel megpakolva, hűs tejszínhabpaplanba burkolva mi is burkoljuk befelé a könnyű habcsókszeletkéket az alkonyat lágy fényei mellett... Giccses, mi? Hát igen, néha ilyen is kell. Ez a desszert ezt hozza ki az emberből.

Mivel kihűlve lehet szeletelni, ezért azt mondanám, hogy étkezést követően 8 fő falatozhat belőle, mert bőven eltelít és keretet ad édes ízével az ebédnek/vacsinak. Mondanám, ha nem lenne egy olyan férjem, aki szó nélkül bepuszilja az első szeletet majd ugyanolyan szó nélkül, mosolyogva nyújtja felém az üres tányért a repetáért és csak akkor szólal meg, mikor kérdőn ránézek: Mi az? Finom... :)

Szóval, inkább csak 6 személyre elegendő...vagy négyre. Nehogy kevés legyen.

És hogy miért nem egyértelmű a megnevezés? Habcsók, meringue, pavlova..Mi a különbség?

Akit ez nem izgat, nyugodtan lépjen ki, újabb recept ebben a posztban már nem lesz :)

Én viszont már csak ilyen vagyok, szeretek a végére járni a dolgoknak.

Szóval, a meringue a mi habcsókunk külhoniul (by Ludas Matyi). Ok, ezért nevezi hát Jamie meringue-nek a habcsóktortát. A Pavlova-torta az alábbi honlap szerint Anna Pavlova balerináról kapta nevét, eredetéről az ausztrálok és az új-zélandiak máig vitatkoznak, mindketten magukénak vallják ugyanis. Anna Pavlova és társulata a klasszikus balett világ körüli elterjesztésében játszott fontos szerepet, nem véletlen, hogy egy légiesen könnyed, mégis karakteres, királynői kinézettel bíró, látványos desszertet neveztek el róla. A klasszikus Pavlova torta tojásfehérjéből, porcukorból, kukoricalisztből és ecetből áll, meleg, 140°-os sütőben sütik kb. 70 percig. A sütőt nem nyitogatják ( :) mondjuk szebb is, mint az enyém) és a lezárt sütőben hagyják kihűlni (lehet, hogy ez a titka?) Tetejére vaníliakivonattal ízesített tejszínhab és rengeteg guszta gyümölcs kerül, kevés friss citromlével meglocsolva. Azt hiszem, ez lesz a következő, amit ki fogok próbálni - mármint Pavlova-fronton.

Nos, lehetnék nagyképű és átnevezhetném pavlovának, hiszen kiderült, hogy végülis az, de szerintem ez a kakaós változat most "csak" egy meringue lett, viszont nekem kifejezetten tetszik a habcsóktorta elnevezés, úgyhogy maradjunk ennyiben :)

Jó étvágyat annak, aki elkészíti és megeszi, de aztán ne szidjatok, ha rákattantok :)

Én szóltam.

Ünnepi ebéd

A múlt héten a Férj névnapját ünnepeltük, kettesben, csendesen. Mivel hétköznapra esett, ezért aznap este csak egy kis desszertet készítettem, ami viszont nem úgy sikerült, ahogy én azt gondoltam, ezért ezt most nem is teszem fel, egyenlőre még kísérletezem vele.

Vasárnapra viszont ünnepi lakomát kért, ami nála egyet jelent a hússal :)

Körbenéztem hát a hűtő és a fagyasztó háza táján és nem tudtam szó nélkül elmenni a hatalmas méretű karaj mellett - ez igen, ez már hús, ennek örülni fog :)

Szóval, szombaton este a Férj kérésének megfelelően és Anyu tanácsát követve szépen bedörzsöltem a kiolvadt, zsírtalanított állatot mustár és tetemes mennyiségű bors keverékével, belehelyeztem egy méretének megfelelő fedeles edénybe, kapott egy kis olajat és kb. fél liter tejet. A végén megszórtam az általam nem kimondottan preferált fokhagymapehellyel, és jól lezártam, majd betettem a hűtőbe és elmentem aludni. Az előbbi "nem kimondottan preferált" nálam azt jelenti, hogy utálom, sajnos rosszul vagyok a szagától és képes vagyok abbahagyni az étkezést, ha szembetalálkozom egy darabka fokhagymával...Ne vessetek meg érte, tudom, hogy ha szétlapítom, pucolni sem kell és egyben ki tudom venni az ételből, de a szaga akkor is ott marad mindenen, amivel érintkezik. Szóval, nálam marad a fokhagyma granulátum vagy pehely. Viszont, mentségemre legyen mondva, kb. ez az egyetlen mű ízesítő cucc, amit használok - és ugye, a dolog természetéből adódóan ezt is csak módjával :)

Na de visszatérve a recepthez, vasárnap délelőtt - vagy dél körül, mivel vasárnap mindig ráérősen reggelizünk, szóval a lényeg az, hogy mikor úgy gondoltam, na most itt az idő - kinyitottam a fedelet és csalhatatlan jelét véltem felfedezni annak a biztos ténynek, hogy a fokhagyma bizony átjárta a néhai húsát...nem baj, ablak kinyit, hős vagyok, elvégre ez most a Férj ünnepi ebédje, úgyhogy hajrá! Gyorsan pucoltam és félbevágtam néhány piszok erős és nagyon picike döbröközi vöröshagymát, csatlakozott hozzá a sárgarépa osztag, répánként négyfelé oszolva :) és a kevés olajon hirtelen, nagy lángon elősütött karaj mellé meneteltek egy félbevágott citrom társaságában egy magas falú tepsibe. Az egész kapott még egy kis borsos olajat - gondolom, ez alapján már kiderült, hogy nagyon szeretjük a borsot - némi sót és pirospaprikát és ment a sütőbe, ahol alacsony hőfokon - légkeveréses 150°-on - melegedtek 20 percet, majd 180°-on sültek még egy órát, melyből az utolsó negyed órát már pucéron, fedő nélkül. Bele is pirultak rendesen, de szerencséjükre nem száradtak ki.

Közben a krumplikat megpucoltam, nagyobb gerezdekre daraboltam és szétterítettem egy másik, alacsony falú tepsin. Megszórtam őket sóval, borssal - naná! - rozmaringgal és az időközben 180°-ra hevült sütőbe toltam a karaj fölé. Kb. 40 perc múlva kivettem, akkor már nagyon szép piros-ropogósak voltak és levettem a husiról a fedőt a maradék 15-20 perces napozáshoz. Amikor már jónak gondoltam, lekapcsoltam a sütőt, kivettem a husit, ráfacsartam a megsült citromot és meglocsoltam a szaftjával. Ne ijedjetek meg a citromtól, kifejezetten jót tett neki, egyáltalán nem lesz tőle savanyú, inkább friss, pikáns. Visszatettem a krumplit a sütőbe, hogy melegen tartsam, amíg a hús szeletelhetőre hűl. Ez kb. 10 perc volt.

És akkor, még mielőtt elfelejteném - nézzétek el, totál kezdő vagyok -, jöjjön a recept:

Egészben sült karaj mindenféle földi javakkal

kb. 1,5 kg egész rövidkaraj (lehet hosszú is, gondolom, de örülök, hogy csak ekkora volt:)

A páchoz:

kb. fél liter tej, vagy amennyi ellepi a húst

bors

mustár

fokhagymapehely

6 szem aprószemű vöröshagyma (vagy 2-3 szem normál méretű, ekkor mondjuk negyedelve)

5 szál sárgarépa, negyedelve

1 szem citrom, félbevágva

só

bors

pirospaprika

borsos olaj

fél kiló krumpli - jól működik régi krumplival, ha újjal csináljátok, elég megdörzsölni és félbevágni a krumplikat

só

bors

rozmaring

Egyszerű balzsamecetes-olívaolajos zöldsalátával ettük.

Érdekes, de mintha a krumpliknak is fokhagymaszaguk lett volna, pedig nem is tettem hozzá! Vagy ez lenne a légkeverés átka? Sütni süthetsz benne többfélét, de átveszik egymás szagát? Érdekes...Pedig a tortának nem is volt fokhagymaszaga....Rejtély.

Nagyon nem tudtam gondolkozni rajta, mert gyorsan nekiálltam a sültpaprikás póréhagyma levesnek vagy póréhagymás sültpaprikalevesnek, még nem döntöttem el :) 

Legyen

Póréhagymaleves sült paprikával

1 szál póréhagyma

1 piros kaliforniai paprika

1/2 sárga kaliforniai paprika

2 közepes szem krumpli

1,5 liter víz

1 dl tejszín

só, bors

Egyszerű, ad hoc jellegű leves: a hagymát kevés, természetesen borsos olajon megpároltam, felöntöttem vízzel, hozzáadtam az apróra kockázott krumplit (kb. 1x1 cm, ennél apróbb ne legyen, mert nem lesz íze), sóztam, borsoztam. Mikor már majdnem megfőtt, hozzáadtam az előzőleg megsütött, héjuktól megszabadított paprikákat. Kb. 5 perc után lehúztam a tűzről, botmixerrel összeturmixoltam, utánaízesítettem és javítottam a színén egy kis tejszínnel. Ez viszonylag híg lett, mindenképpen pirítóssal fogom enni, ha sűrűbben szeretitek, akkor 1 liter folyadékot, ideális esetben zöldségalaplevet ajánlok.

Az elejtett megjegyzésre vonatkozó recept pedig hamarosan jön... Csak bírjátok megemészteni a szóáradatomat :)

A kezdetek

Hogy miért indulok el a blogírás gondolom olykor rögös útján? Nem vagyok az a kifejezetten extrovertált típus, de időnként be nem áll a szám...főleg, ha olyan témáról van szó, amit magaménak érzek. 

Kb. egy éve kezdtem gasztroblogokat olvasni. Ez idő alatt nagyon sok ötletet és inspirációt merítettem másoktól és elámultam a gyönyőrű képeken, a vicces bejegyzéseken és azon, hogy sokan milyen ügyesen be tudják osztani az idejüket. Ekkor úgy gondoltam, ilyen nekem sosem lesz, ugyan, mit tudnék én bárkinek is mondani? De aztán a sok ki nem próbált vagy átalakított recept között kezdtem elveszni, a férjem pedig szinte követeli a "régi", jól bevált kajákat és azzal szapul, hogy folyton újítok :) Egyszóval, itt az ideje, hogy rendszerezzem a receptjeimet, a tapasztalataimat, elsősorban saját magamnak. Fontosnak tartom, hogy összegyűjtsem a családi recepteket, hiszen van belőlük elég és nem szeretném, ha feledésbe merülnének. 

És történt még valami, ami megadta a végső lökést: a múlt héten egy találkozón vettem részt a volt osztálytársaimmal és azt mondták, ők olvasnák. Pedig nem is tudják, milyen a főztöm :) Ráadásul, Kleschi emlékszik, mit meséltem neki tizenakárhány éve a Variegato cseresznyéről :) Kell ennél szebb dicséret? 

Nos, röviden ennyi. A többi meg majd jön magától. Jó olvasást kívánok!

És egy kép a kisdádi erdőről, ami Tamási mellett található, és ahol legutóbb tavaly május elsején jártunk:

Szép napot kívánok, receptek hamarosan érkeznek!